A Digital Hive irodaház – egy megvalósult álom

A Digital Hive egy újonnan kiépített irodaház, mely három szabadkai, információs technológiákkal foglalkozó cég új otthona lett. 


Az ICB Tech, a Studio Present és az ErdSoft cégek nagyjából három évvel ezelőtt fonták szorosabbra munkakapcsolatukat és ebből az együttműködésből született meg a közös irodaház ötlete. A cégek a tervet a Prosperitati Alapítvány segítségével tudták megvalósítani.

Régi álmunk valósult meg azzal, hogy egy nagyobb helyre tudtunk költözni, ahol megfelelő körülmények között tudjuk fogadni partnereinket és ügyfeleinket. 
A nem mindennapi épület azonban nem csak a vendégek, hanem az itt dolgozó fiatalok számára is kiváló környezetet biztosít. A Digital Hive a régió első okosirodája – kialakításánál az amerikai nagy cégek mintáját követték, ahol a megfelelő munkafeltételek mellett a kikapcsolódásra, közösségi terekre is nagy hangsúlyt fektetnek. Az itt dolgozó, több mint ötven fiatalt a profi munkakörnyezet mellett étkező, hangulatos terasz, különböző szórakozási lehetőségek és családbarát játszótér, illetve játszósarok várja. 
 


Mivel az informatika rohamos fejlődése miatt egyre több programozóra van szükség, a három cég tulajdonosai a Digital Hive-ot úgy álmodták meg, mint egy modern központot, ahol az itt dolgozó fiatalok kiváló körülmények között tudnak dolgozni. A nagyszerű munkakörülményeknek köszönhetően pedig olyan megoldások születhetnek, melyek világszerte konkurensek és megállják a helyüket.

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.