Blogunkban olyan bejegyzéseket teszünk közzé, melyek segítségével ügyfeleink, partnereink és leendő munkatársaink közelebb tudnak kerülni hozzánk és a munkánkhoz. A látogató komoly, szakmai tartalmak közül szemezgethet, gyakornokaink beszámolóin keresztül pedig betekintést nyerhet a cégünkben uralkodó légkörbe is.
Most, hogy elsajátítottuk a CSS alapjait, már csak az maradt hátra, hogy a debuggolás (hibakeresés és hibajavítás) elveit is megismerjük. Ezek segíthetnek megtalálni a hibákat a kész CSS-kódokban, illetve elhárítani a gondokat.
A CSS doboz modell a web elrendezésének az alapja. Minden elem egy négyszögletes doboz, melynek tartalma, kerete, margója van.
A CSS-szel való munka során előfordulhat, hogy olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyben több CSS-szabály szelektorja is ugyanarra az elemre mutat.
A CSS-tulajdonságoknak számos értékük lehet: számbeli értékek, értékek, melyek meghatározzák a színeket, funkciók, melyek valamilyen akciót visznek véghez (például elforgatnak egy elemet vagy beillesztik a háttérképet).
Mai cikkünkben fejest ugrunk a CSS-szintaxis világába, az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet fordítva a részletekre.
A CSS (Cascading Style Sheets) lehetővé teszi, hogy gyönyörű weboldalakat hozzunk létre. Mai cikkünk röviden elmagyarázza, mi a CSS, hogyan alakítja a böngésző a HTML-t DOM (Document Object Model) formába, hogyan alkalmazható a CSS a DOM bizonyos részein, és melyik kódot kell használni, hogy a CSS valóban meg is tudjon jelenni a weboldalon.
Az internet szerepe napjaink kultúrájában szoros kapcsolatban áll az internet vizuális médiummá való alakulásával. Számos más számítógépes rendszerhez és alkalmazáshoz hasonlóan a grafikus felhasználói felület ebben az esetben is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az emberek megértsék az internetben rejlő lehetőségeket.